Dorna Ferenc, Nána

A mindig jókedvű Dorna Ferenc a Hegyfarkon szőlészkedik. Bár nem garamkövesdi, évek óta tagja a garamkövesdi borászok polgári társulásának, jelenleg alelnöke. Ezért joggal kölcsönöztük neki a Nyitott pincék alkalmával már többedszer az 1 számú pincét – a SZKALA polgári társulás hivatalos székhelyét.

Kóstolják meg nála a 2018-as évjáratú Sauvignont – az idei Ister-Gramun verseny legjobb fehér borát, illetve illatos Morva muskotályt, fehér Cuvéet, vagy Szentlőrincit rosé, siller és vörös változatban. Az édes Sauvignon több évjáratát is megízlelhetik, többek között a tavalyi Mária Valéria Híd Borverseny Champion borát.

A jó kedvet a finom borok mellett muzsikaszó támogatja: trombita, gitár, hegedű váltogatják majd egymást.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, , mosolygó emberek, álló emberek

kuesd_pince